A litográfiát 1798-ban fedezik fel Németországban. Azonnal valamennyi nevesebb festő kedvteléssel kezd e technikával rajzolni. Géricault számos rajzával, amelyeket londoni arcokról, ill. a nyomorról és a munkáról készít kiveszi részét e folyamatból.

Egy újabb kiemelkedő alak Honoré Daumier. Kitűnő festő, grafikus és litográfus, akinek bár szép olajképek is kikerültek a keze alól, legkedveltebb műfaja a karikatúra. A lapokban megjelenő rajzaival kíméletlenül kigúnyolta a monarchikus rendszert, annak hivatalnokait és méltóságait, a korrumpálható tisztviselőket, bírákat, végül magát a királyt is. Csak a népet rajzolta rokonszenvvel. Kigúnyolta a polgári társadalom hibáit, ostoba szokásait, nem tűrte a maradi gondolkodást. Szókimondásában még a börtöncella sem riasztotta vissza, ahová egyik művéért néhány hónapra bezárták.

Gustave Courbetnak a kor másik kitűnő festőjének szintén nem jutott könnyű élet. Lelkes republikánusként azt vallotta, a népet kell bemutatnia. Munkássága is e célt szolgálta. A munka, családi események, ünnepek jelennek meg vásznain. Egyik legszebb képe egy falusi temetésreviszi el a nézőt, amit nemes egyszerűséggel, valósághűen mutat be. Nem volt híve a nemesített, fennkölt, idealizált művészetnek. Ma már ezt a stílust realizmusnak nevezzük, és számos képviselőjét is ismerjük. Tehát nem volt új a művész felfedezése, csak képei, amit a klasszicizmus szemszögéböl kissé közönségesnek, póriasnak találtak.

Itt kell szót ejtenünk a “barbizoni mesterek” festőcsoportjáról, akik a fontaineblau-I erdőben festették képeiket, melyeket csak elvétve színesít emberi alak. Az igénytelennek is nevezhető természeti motívumvilág a napszakok hangulatát, a természet “megérzését” adja vissza a bensőséges tájkép (peysage intime) formájában. Ide sorolható Corot, Dupré, Rousseau.

Egy társuk Millet hasonló bensőséggel és elmélyedéssel szólt az ember nehéz paraszti munkájáról. Képei átélt jelenések, valósággal heroizálják a parasztokat, először adják meggyőzöen vissza a parasztság valódi lényét. Egyik híres műve a Kalászszedők.

A francia festők mellett a kor másik nagy festőiskolája Angliában virágzott fel.

Fontos két tájképfestő Turner és Constable megemlítése. Ők ketten messze kiemelkednek tájképfestészetükkel az általános korstílus képviselöi közül.

Constable a tájat festette, szelíd kiadásban, gyorsan elhagyva a tájképfestés akadémiai elveit. A teljes látványra irányította figyelmét, amely képein összefüggö egységgé válik. A természet kínálta színek fokozatai, finom reflexek, hatások biztosítják a látott és érzett természet megjelenítését.

Turner akadémista képzettségű festő volt, jól ismerte a régi mesterek munkáit, adott a hagyományokra. A Goethe-i színtan téziseiből kiindulva munkáin dominálnak a sajátos színek, szétfoszlanak a körvonalak, hatályukat vesztik a formák, csak sejlik az eredeti látvány: a kép a művész víziója, festői látomása, amelyet az élmény szenvedélyes érzelmi átélésével magyarázhatunk. A művészt bátran tekinthetjük a majd beköszöntö új stílusirányzat (impresszionizmus) előfutárának.