A művészek ráébredtek, hogy az antik világ művészetének utánzása nem tartalmas és nem korszerű. Saját koruk mindennapjai épp elég témát szolgáltatnak, hogy erről szóljanak műveik. Elég ha csak az erősödő szabadságmozgalmak, ill. függetlenségi harcokat említjük. Van honnét érzést, ihletet meríteni.

A művészek felfedezték saját nemzeti múltjukat Franciaországban, Angliában és a történelemben elöször Németországban is.

Rousseau “Vissza a természethez” gondolatának hatását nem lehet eléggé hangsúlyozni. De nem lehet tagadni az irodalom, a regény megújulásának hatását sem.

Az ihletet és érzést a kor történéseiből merítő művészeket, akik korhű benyomásaik nevében indítottak harcot a rideg utánzás ellen romantikusoknak nevezzük. A roman-tika az egyén viszonyát vizsgálta a korhoz, az ember lehetőségeit kutatta. Ezt gazdag érzelemmvilág ábrázolásával valósította meg.

A romantika a költészetben kezdődött, de csakhamar követték ezt az építészek, szobrászok és festők is. Az eredmények azonban nem voltak egyformák. Az építészetben kialakuló új stílus bár elvetette a klasszikusokat, a gótika iránti rajongásában a neogótnak nevezett irányzatot hozta létre. Épületeik úgy hasonlítottak a XIV. század objektumaihoz mint két tojás egymáshoz. A szobrászat sem dicsekedhetett eredményei kapcsán nagy önállósággal, vagy kiemelkedö géniusszal.

Akadt a XVIII. század végén Európában egy művész, aki mert a saját hangján megszólalni, ezért többre becsülhető kortársainál. A spanyol születésű festő neve Francisco Goya. Sem a rokokó bája, sem az ókor eszméje nem volt rá közvetlen hatással, de a felvilágosodás eszméi, a szabadság, egyenlöség, testvériség forradalmi jelszavai visszhangot vertek szívében. Képein is hangot adott szenvedélyes szabadságszeretetének: A háború borzalmai című híres rézkarc sorozata is ezt példázza. E mellett számos portréja, aktja is ismert, szép gazdag anyaggal rendelkezik a Szépművészeti Múzeum is. Híres A vízhordó leány című festménye.

Goya arcképei, amelyek állást biztosítottak számára a spanyol udvarnál a felületes szemlélőnek nem mondanak sokat. A selymek és ékszerek csillogása Tizianót idézi. Ugyanakkor modelljeit a művész egészen más szemmel nézte.

Goyának heves temperamentuma volt, hir-telen természet, végletes és fékezhetetlen. Képzeletét is a gonoszság és elnyomás elleni harc szolgálatába állította. Akár a mesékben: gonosz kegyetlen alakjai hátrányos vizuális jellemzőkkel bírnak, míg a jók szép, méltóságteljes alakkal, nemes színekkel ábrázolódnak. Híres képe: A királyi család portréja csöppet sem emlékeztet az eddig ismert udvari ábrázolásokra. Egyszerüen érthetetlen, hogy a megfestett nagyságok közül nem jött rá senki, a festö kigúnyolja öket, karkatúrát kaptak.

Egyik kiemelkedö műve az 1808. május harmadika Madridban, amely az értelmetlen vérontás ellen emel szót drámai látványával.

Nőábrázolásai, aktjai ma is különleges hatásúak.

Goya célja a festészet nyelvének tökéletes megvalósítása volt, tökéletes forma, szín, vonalak, munkásságával ezt meg is valósította.

Saját fejlődését a festői eszköztár szüntelen gyarapodása határozta meg: a népi vagy szatírikus témák fantasztikusan tiszta realizmusa. 1810 után a barnák és feketék, bőkezűen, széles ecsetkezeléssel alkalmazott foltrendszere, élete utolsó éveiben készült képein a festőkés szinte kizárólagos használata.

Goya nemcsak festményeivel bizonyította elszakadását a hagyományoktól. Rembrandthoz hasonlóan ő is sok rézkarcot készített foltmaratással, amelyen nemcsak vonalakat, de árnyékokat is lehetett érzékeltetni. Goya nyomatai meghök-kentö módon nem valóságos teremtmé-nyeket, hanem boszorkányokat és egyéb hátborzongató lényeke ábrázolnak.

Ki-ki szabadjára engedheti a fanáziáját, hogy mit jelenthet az a félelmetes vízió, amely pl. Az óriás című metszetéböl - aki a világ peremén gubbaszt - kikerekedik. Már nemcsak a költök vethették papírra látomásaikat, hanem más képzöművészek is.

Követői, tisztelői közt egy francia müvészé a legnagyobb érdem, neve Eugene Delacroix.

Nézete szerint a klasszicizmus, az antik kor utánzása elszegényítette a festészetet, csökkentette lendületét, jelentőségét. E tendenciát akarta megfordítani munkásságával. Súlyponti témái a bibliai témák, a költészet és a kor történései voltak. A témaválasztás önmagában nem vezetett volna ered-ményre, ezért a művész ehhez sajátos, pompás színeit adta. Nézete szerint a szín határozza meg a szépséget és hatá-sának erejét. A szín a mindenek feletti. Hivatkozásai a múlt híres koloristái voltak: a velencei mesterek és flamand Rubens.

Műveit a szakmai közvélemény ellentétesen ítélte meg, az új irányzat hívei csodálták, míg aző, klasszicista stílusban alkotó mestereket felháborította alkotásaival.

A klasszicizmus hívei egyéb nézeteikben is konzervatív irányzatokat, kormányzatokat követtek. A politika viszonzásul őket pártolta. Egyetlen kiemelkedö képviselőjük Ingres.

Ingres, aki imádta az ókort, s ehhez Raffaelo iránti csodálata társult. Úgy vonult be a művészettörténetbe, mint a szabályok szerint tökéletest alkotó művész, ámde érzelemmentes, rideg, csupán rajztehetségről árulkodó képek festője. Érdemei tagadhatatlanok, de a később jelentkező Delacroix témái jobban megfelelnek a viharos idöknek.

Delacroix A Szabadság vezeti a népet és a Chiosi mészárlás című művei említhetők kiemelten. Az első kép 1830 júliusát idézi, amikor Párizs népe fegyverrel vonult az utcára, hogy megdöntse a megszenvedett és gyűlölt monarchiát. A kép középpontjában egy szép, lecsúszó ruhájú nőalak vezeti támadásra a tömeget. Kezében a francia zászlót (trikolor) tartja.

Chiosi mészárlás egy romantikus költő, Byron emléke előtt tiszteleg, aki a görög szabadságharcban halt meg.

Bár a forradalom elbukott, mindössze annyi változást hozva, hogy X.Károly helyett Lajos Fülöp vette át az irányítást. A művészek már nem hallgathattak, nem lehetett érzéseiket, a kiszabadult szellemet a palackba vissza-dugni. A köztársasági érzelmű festők száma szaporodott, felfogásuk is differenciálódott.

A romantikában egy másik francia festő, Géricault is megemlítendő. Művészete a XIX. század kezdetét jelenti.

Első emlékezetes alkotásainak témái a napóleoni katonaság életének egyes jelenetei, amelyeken még erőteljesen érződik autodidakta festészeti ismeretanyaga.

Fő műve a monumentális méretű A Meduza tutaja egy emlékezetes hajótörés következményeinek egy pillanatát ábrázolja. A hajótöröttek felfedezik a megmentésükre érkező hajót. A művész színei lényegesen egyszerűbbek másokénál, azokat a témához, illetve a kompozícióhoz variálja. A kép sikertelennek bizonyul, miután az állam a művész várakozása ellenére nem vásárolja meg.

Sikertelensége bizonyos visszavonulást vált ki belőle, így új témaként portréfestői vénáját csillogtatja meg az elmegyógyintézet ápoltjairól készített képmásai sorozatával. Mesterien adja vissza a tudatállapotok és érzelmek gazdag variációit.

Németországban Caspar David Friedrich volt az a festő, aki a romantika legtekintélyesebb képviselőjének nevezhető. A művész tájképek festésével vált híressé. Részben olyan természetábrázolásokkal, amelyek vallásos hite szempontjából is alkalmasak voltak az ember és természet kapcsolatának ábrázolására. Művein szá-mos szimbolikus motívum fordul elö, amelyet épp e cél szolgálatába állított.

De mindez csak szelíd előjáték volt azonban mindahhoz, amit a század hetvenes éveiben az impresszionisták megjelenése okozott.