A XIX. század második fele
A címben jelzett időszakot nem jellemzi egységes stílusérzés. A művészet súlypontja a festészetre kerül, amely a természet felé fordul. Ennek a naturális fejlődésnek természetes hajtása az új irányzat. Míg az építészet a korábbi századok stílusának sorozatos ismétléséből él. A festészet megteremti saját erejéből az impresszionizmust. Ugyanakkor közben folyik a történeti stílusok utánzása, vegyes stílustörekvések is megállapíthatóak. Tehát nem az impresszionizmus az egyetlen kifejezési mód, együtt élnek vele a történelmi festészet, a naturalizmus, az idealizáló, stilizáló törekvések is. E korban működik a Preraffaelita Testvériség Társaság, akik a század végére igazán erőteljessé váló szimbolizmus stílusában munkálkodnak.
Ugyanakkor ez az időszak, amelyet joggal neveznek a természettudományok korának, minden jelenség lényegének és okának felderítését, megfejtését tűzte ki célul. Egységes végső elvekben szeretné megtalálni a megoldást. Az új művészeti stílus, az impresszionizmus is erre törekedett, amely szemléletben nincsenek fő- és mellékalakok, amelyben minden egyformán fontos, amit a művész a műbe egyesít.
Bár a technikai-technológiai fejlődés egyre újabb lehetőségeket biztosít (ipari forradalom), csak lassan és tétovázó próbálkozások után mert az építészet, az élet új igényei számára korszerűt teremteni. Például a vasbeton lehetőségei.
A szobrászat, amely általában lassabban járja a fejlődés útját, csak tisztes távolból követi a korszak legnagyobb részében a festészet megújhodását.
Az építészet tétova lépéseit indokolhatja, hogy ebben a korban a mérnök nem annyira építőművészetet, mint inkább építészeti régiségtant tanult, s képes volt a történeti stílusok bármelyikében tervezni. Így a megvalósuló művészeti kultúra csökevényes újdonságot alkotott, s másodkézből vett stíluselemek segítségével létrehozott épületek sorában bizonyos módszeresség fedezhető fel. A hallgatólagos megállapodás eredményeként keresztény templomot csak gótikus stílusban, míg zsinagógát csak mór stílusban építettek. A lakóház lehetőleg reneszánsz, vagy barokk stíluselemeket viselt, s az úriasszony rokokó szobája, barokk szalon mellett állt. Ez a stíluskeveredés oly mértékű volt, hogy sokáig nem alakult ki egységes irányzat. Ez időszak stílusát így eklektikusnak nevezzük.
Eredményeként a városi bérlakás-építés nagyszámú feladatánál nem a lakhatóság volt az elsőrendű, hanem a homlokzat, azaz a ház külseje. De mert a tömeges bérház-építés elsődleges célja a bérjövedelem volt, nem lehetett a homlokzatot értékes, tartós anyagokból készíteni, így gipsz és bádog, valamint egyéb pótanyagok jelentek meg kőszínűre festett hamisítványként a falakon. De nehézséget okozott az is, hogy számos olyan építményre volt szükség, amelynek nem lehetett az előképét megtalálni a múltban. Pályaudvarok, áruházak, gyárak nem készültek-készülhettek reneszánsz stílusban, de e késztetés vezette végül a mérnököket a régészkedés irányából az alkotó újszerű téralakítás felé.
Az e korban készült bécsi opera újszerűen reneszánsz formanyelvű. A gótikus formák szabadabb felhasználásával készült a bécsi városháza. A Burg szinház és a két hatalmas múzeum épülete a kései reneszánsz stílusában jött létre korai barokk elemekkel megtüz-delve. Ez időben Angliában gótikusan építették a templomokat. Ebben az időben alakul ki a mai Andrássy út, az egykori Sugár út bérpalotasora, s ekkor folyik a nagykörút változatos historizáló stílusú beépítése is. A Tisza nagy árvizétől nagyrészt elpusztult Szeged újjáépítése is ezidőben folyik. Szinte mindegyik vidéki városunk őríz e korból származó épületeket, jelentős városképi elemeket. A ‘70-es években épül fel a fővárosban Eiffel keze nyomán a Nyugati pályaudvar, majd a 80-as években a Keleti (Rochlitz). Ekkor építi Feszl Frigyes a Vigadót (1859-65), a klasszicizmussal szemben olyan keleties-népies elemeket alkalmazva, amely kissé akár sajátos magyar stílusnak is minősíthető. Ybl Miklós példaértékű lakóháza a mai Múzeum körút 7., az egykori Unger ház, amely velenceies gazdagságú és vonalú gyönyörűen kiképzett udvarával és főműve az Operaház (1875-84), amely utóbbi a reneszánsz Palladio felfogásának nemes elemekkel gazdagított változata. Ünnepélyes pompájához a homlokzatot díszítő, a legjobb szobrászoktól származó monumentális ülőszobrok, valamint a bensőt díszítő Székely Bertalan és Lotz Károly freskók járulnak hozzá. Tehát az előbb jelölt két építész követte Magyarországon e korban a nagy elődöket Pollack Mihályt és Hild Józsefet. Őket követi Steindl Imre, aki az újgótikus, vagy eklektikusnak is nevezett Országház (1882-1902), az Új Városháza (1870-75), ELTE Természettudományi Kar kettős épülete a Múzeum körúton (1880-85) tervezője és építője. Mellé Schulek Frigyes sorakozik a Halászbástya (1895-1905) létrehozásával, amelynek főleg román kori elemekből szőtt együttese mesébe illően koronázza a Várhegyet.
1850-től még változatosabb képet mutat a szobrászat, mint a korábbi időszakban Főként a legnagyobb mesterek térnek el egymástól felfogás, mintázás, lelkület, technika dolgában, hogy műveiket nézve nehezen lehet őket kortársaknak minősíteni.
A múlttól és egymástól való függetlenségüknek talán az az oka, hogy a legkiválóbbak Rodin, Maillol, Munier, Minne eredetileg mind más más technikával foglalkoztak, s csak később váltak szobrászokká. Sok szobrász stílusára jellemző ebben a korban az újbarokk, a korábbi stílus tapasztalatainak felhasználása, értékesítése. Ez különösen szembetűnő vonás azokon a nyilvános emlékműveken, melyekkel a polgárság, mint nemzetalkotó elem tiszteli meg a múlt nagyságait és saját hőseit.
Legkiemelkedőbb művésze a kornak, ill. időszaknak Auguste Rodin, a szobrász.
A Calais-i polgárok, a Gondolkodó, a Csók alkotója talán Michelangelo nyomdokaira vágyott, s igen közelítette azt drámai erejével. Elsőként említett műve az ostromlott város elöljáróit láttatja, amint a város kulcsaival halálra készen vonulnak a megadásra. A fájdalom és lelki megrendülés drámai együttese ez a mű, mely sem stílusában, sem kompoziciójában nem emlékeztet bármely korábbira.
Magyar földön Izsó Miklós (Csokonai - 1871, Táncoló paraszt), Stróbl Alajos (Arany János – 1895), Zala György (Milleneumi emlékmű - 1894), Fadrusz János (Mátyás kolozsvári lovasszobra - 1895-1902) a kiemelkedő művészek névsora.
|