ŐSMŰVÉSZET
A történelem előtt? Milyen kort jelent ez a sejtelmes meghatározás. Egyáltalán: mi a történelem?
Amióta az ember eljutott a fejlődés arra a fokára, hogy feltalálja az írást, és írásaiban megörökítse a környezetében történteket, történelemről beszélünk.
Az emberi történelem mintegy 5500 évet fog át a mai naptól a múltba visszatekintve. Az ez időszakot megelőző idő a történelem előtti színtér.
A művészetek ősidők óta velejárói az embernek, hű tolmácsai mindenkori vágyainak, törekvéseinek, örömeinek, szenvedéseinek, világszemléletének. Minden korszaknak megvan a maga művészete, amely hűen tükrözi a kort, az emberek életét, gondolatait.
Építészet, szobrászat, festészet anyag nélkül elképzelhetetlenek, tehát az anyag megmunkálása egyik alapvető fontos sajátossága a művészetnek. Ebből sarjadt ki a fa, bőr, csont, kő megmunkálásának technológiája, amely számos tökéletesen kidolgozott ősi tárgyat is ránk hagyományozott a régészeti kutatások nyomán.
Az ősember éles szerszámmal csontra karcolta különféle, részben azóta már kihalt állatok alakját, ezek a legősibb rajzművészet termékei. De meg is faragta a csontokat agyarakat, szobrászkodott. Számos helyen, barlangokban, egykori élőhelyein kisebb-nagyobb méretű többszínű képeken megörökítette környezetét, kedvenc vadászzsákmányát sokszor meglepő élethűséggel. Ezekben az alkotásokban tiszteljük a festészet legősibb emlékeit. E tárgyakban tiszteljük a művészet legrégibb 10.000-50.000 éves emlékeit.
A kezdetek művészetét a természethű állatábrázolások jellemezték. Művészetük a mágia szolgálatában állt, a sikeres vadászatot kellett segítenie (vadászmágia). A festmények készítésekor a barlang természetes tagozódását használták ki (folyosók, termek, repedések). Rendszerben gondolkozott az ősember, tudatosan szerkesztett. A barlang adottságai miatt nagy szerepe volt a belelátásnak.
A festmények alapja a természet megfigyelése: állatok reálisak, életszerűek, karakteresek.
Megkülönböztetünk fő- és mellékállatokat. A főállatok (bika, bölény, ló) a barlang magasabb részeiben foglaltak helyet, még a mellékállatok/kísérőállatok (őz, szarvas) a barlang bejáratánál vagy a főállatok mellett. Bizonyos állatok összetartoznak (ló-bölény, mamut-bölény), bizonyos állatokat soha nem ábrázolta együtt (bölény-bika). Kevés az emberábrázolás, inkább a barlang legmélyén, eldugott repedésekben találjuk őket.
Az állatok körül környezetet nem vélünk felfedezni (fű, fa, növény, talaj nincs). Térbeliségről nem beszélhetünk. Bár a rajzoknak lehet térhatásuk, hiszen a mai ember realitásérzéséhez szükséges a térbeli elmozdulás, azonban ez az ősembert nem inspirálta. Ezért az egymásra rajzolt figurák az összetartozás jelzésének eszközei.
Hogyan készültek a barlangfestmények? Pattintott kőeszközökkel karcoltak. Színezőanyaguk a szén, földfesték, növényi nedvek. Technikájuk a dörzsölés, satírozás. A lényeget emelték ki (karakteres), nincs részletezés. Biztos vonalvezetés jellemző a rajzokra. Az állatokat profilból, vagyis oldalnézetből látjuk.
A barlang falán nemcsak állatokat és embereket fedezhetünk fel, találunk jeleket is, melyek csomópontokba sűrűsödnek, és kirajzolják a barlang útvonalát. Ezek a jelek lehetnek a lélekábrázolás eszközei, nemi jelképek (férfi, nő) vagy egy közösség jele (nemzetiségenként változtak).
Legjelentősebb európai barlangfesmények:
- 1868: Altamira, Spanyolország (Sautuola és lánya fedezte fel)
Változás következett be a művészetben a neolitikum (újkőkor) idején (i.e. 5000-2500). A festmények már nem a barlang mélyén, hanem a sziklarepedésekben foglalnak helyet. A változás oka: a letelepedés, az állatok háziasítása, a csiszolt kőeszközök használata. Az emberiség belépett az időbe, szakaszolóditt az idő számára (mezőgazdaság megjelenése: vetés-aratás). Sokkal primitívebb lett az ábrázolásmód: közvetlen ábrázolás helyett jelképek (árnyalakok) jelennek meg. Megváltozik téma is: a tevékeny ember kerül előtérbe, aki vadászik, mézet gyűjt, táncol. Ennek szép példája a Tasszili-hegységben (Észak-Afrika) található barlang.
Az élelemszerző életmód következtében a termékenység gondolata került előtérbe. A termékenység jelképe a nő lett, az általános, mindenekfelett álló nő, a Nagy Anya (Magna Mater), mint az élet forrása, aki mindennek a kezdete és vége. A ránk maradt figurális ábrázolások nagy része nőistenségeket jelenít meg. Nem gyönyörködtetni kívántak, hanem a termékenységi varázslás szolgálatában álltak. A szobrok többsége agyagból készült, és 30 cm-nél kisebb.
A willendorfi Vénusz egy 11,1 cm-es, női alakot formázó szobrocska. 1908-ban bukkant rá Szombathy József régész az ausztriai Willendorf közelében található őskőkori lelőhelyen. Szemcsés mészkőből faragták és vörös okkerrel festették.
A szobor készítője nem a reális ábrázolásra törekedett, hanem sokkal inkább idealizált nőalak megformázására. A szeméremajkak, a mellek és a gömbölyű has kifejezetten hangsúlyos. Ezek a termékenységgel való erős kapcsolatra utalnak. A figura apró kezeit a melle felett összefonja. Nincsenek határozott arcvonásai, a Nő, a Nagy Anya (Magna Mater) megtestesítője. A fejét hajfonatok, vagy valamiféle fejfedő borítja.
A szobor lábának kialakítása nem teszi lehetővé, hogy megálljon. Valószínűsíthető, hogy azt inkább kézben tartották. Néhány archeológus az anya-istenség helyett sokkal inkább szerencsehozó kabalának tartja. Néhányan azt a lehetőséget is felvetették, hogy a szobor kialakítása olyan, hogy azt a hüvelybe is fel lehet helyezni, talán mint termékenységi kabala.
A szobor felfedezése és elnevezése óta számos hasonló szobrot fedeztek fel. Sokat találtak Magyarországon is (pl.: kökénydombi Vénusz), de nemcsak Vénuszokat ismerünk - Sarlós Isten..
Európa-szerte megalitikus építmények sora jelzi egy régi kor létét. Az építmények általában a neoliti-kumnak nevezett újkőkorban keletkeztek, 5000-6000 évesek.
Ugyanakkor vannak olyan vélemények is, hogy a mintegy 10.000 évvel ezelőtt bekövetkezett globális változások - egyebek mellett a tengerszint kb. 100 méterrel való megemelkedése - bizonyos területeket és létesítményeket is új helyzetbe hozott. A megemelkedett vízszint egyes objektumokat teljesen vagy részben elöntve azt bizonyítja, hogy a megalitikus emlékek - legalábbis részben - a vízszintemelkedés előtt, azaz több, mint 10.000 évvel ezelőtt keletkeztek.
Talán a legismertebb az építészeti emlékek közül Stonehenge. Említést kell tenni a “henge” kifejezésről, amely kőkört jelöl. Számos, több száz kőkör található Nagy-Britanniában.
A tudomány Stonehenge-t, különösképpen harmadik építési fázisban keletkezett részeit ma már csillagászati megfigyelésekre is alkalmas létesítménynek tekinti, amely több ütemben készült el.
Kevésbé ismert, de majd mintegy 1000 évvel régebbi, hozzávetőlegesen i.e. 3500-3200 táján keletkezett Newgrange. Az Írországban, a Boyne folyó mellett több létesítmény is keletkezett ebben a korban. Bejárata előtt 12 db faragatlan, kőhasáb fekszik. Bejárata felett pedig eredetileg beépített és ma is háborítatlanul működő ún.”fénydoboz” van. A folyósón, amely a téli napforduló idején a felkelő nap felé néz, jutunk a létesítmény belsejébe, ahol egymásra fektetett kőlapok emelik magasba a boltozatot. Csapadék elleni szigetelése ma is elsőrangú, belsejében mindig szárazságot biztosít. Kötömbökbe vájt csatornákkal biztosították a csapadékvíz elvezetését.
Ma már elfogadott nézet, hogy az építményt tervezték. Mai becslések szerint létrehozásához mintegy 700.000 munkaórára volt szükség. Köveit 70 (kvarc), 48 (gránit) 10 (megalit wacke) kilométerről szállították a helyszínre. A fénydobozon keresztül a december 21-i téli napfordulón kelő nap sugarait párhuzamosítják és fókuszálják az építmény jellegzetességei. A Nap, a Hold és a Vénusz beeső fényei a kamra hátsó falán megjelölésre kerültek.
Ennek véletlenszerűsége kizárható. Newgrange a legrégebbi megalitikus építmény, amely bizonyosan csillagászati jelentőséggel bír.
i.e. 2500-ra a létesítményt már tervezői, építői, használói elhagyták.
A területet a ”harang alakú edények népe” lakta i.e. 2200-tól, akik halottaik mellé kerek egyedi halmok alá temetett kerámiáikról neveztek el.
Az eredei bejáratot egyébként csak 1699-ben fedezték fel ismét.
Az építmények eredeti rendeltetése: kultikus helyek és főként temetkezési szokásokat bizonyító folyósós sírok.
Mit üzennek nekünk ma ezek a részben már romos létesítmények?
Létük bizonyítja, hogy
- a nép fejlett földművelést kellett folytasson, hogy élelemmel láthassa el az építőket
- fejlett munkamegosztás létezett, hisz szükség volt földművelőkre, kőfejtőkre, szállítókra, kőfaragókra, építőkre
- jártasak voltak az égitestek mozgásának ismeretében
- fejlett építészeti és kőmegmunkálási jártasságot is tapasztalhatunk
- szervezési ismereteik is fejlettek voltak
- léteznie kellett egy vezérlő eszmének, amely lehetővé tette a közös célú, egy emberöltőnél hosszabb vállalkozások megvalósítását, miközben megfelelően motiválta a vállalkozásban résztvevőket
A létesítmények konkrét üzeneteket is hordoznak. A Newgrange előtt húzódó kőtömbökön első pillanatra érthetetlen összevisszaságban vésett jeleket látunk, amelyeket mai fejjel és mai kódrendszerrel nem igazán tudunk értelmezni. Látunk spirálokat, rombuszokat, köröket, négyzeteket.
A spirál eredetét Charles Ross, amerikai festő derítette ki. Kísérletet végezve egy nagyítólencsét helyezett egy falap elé. A lencse összegyűjtve a napsugarakat ívet égetett a lapra. Ross mindennap új lapot tett a keretbe és 366 napot követően összegezte a Nap mozgásának megfelelő égésnyomokat. Az így kapott ábra egy tökéletes kettős spirál volt. Az egyes spirálok a Nap égi pályájának egy-egy negyedét ábrázolják.
Az átlós kereszt szimbóluma valószínűsíthetően az évet jelöli. Ez a Nap egy év alatt megtett pályájának egyszerű ábrázolása. Ez szerepel Newgrange fénydoboza felett faragványként, jelölve a Vénusz 8 éves ciklusát.
Az őskori Európa létesítményei az alábbi csoportokba sorolhatók:
|