ETRUSZK és RÓMAI MŰVÉSZET

A terület művészete jóval később alakult ki mint az égei térségé. A terület legérdekesebb korai mesterei az etruszkok, egy rejtélyes eredetű, ismeretlen rokonságú nép, amely vezető szerepet játszott a félsziget politikai és társadalmi fejlődésében mindaddig, míg Róma hatalma magába nem olvasztotta. E nép kultúrája - hosszú időn keresztül - az időszámítás kezdetéig eredeti művészetével jelentősen befolyásolta a római kultúra alakulását. Az i.e.I. évezredben telepedtek meg a területen,városaik az Alpoktól a Tiberiszig behatárolható területen helyezkedtek el, ez volt Etrúria. Valószínűsíthető a kisázsiai eredet, származás, de lehetséges, hogy az égei térség is átjátszóállomás volt. Ez indokolhatja csak a művészetükben jelenlévő keleti művészeti elemeket, va-lamint a geográfiai közelség is biztosította görög hatásokat. E hatások beépültek a nép gondolatrendszerébe, felfogásába, így joggal tekinthetjük kultúrájukat jól körülírt sajátos művészetnek. Városaik viszonylag gyér marad-ványai magasszintű mérnöki munkáról tanúskodnak, a hidak, csatornák, utak nyomai mestereik nagy gyakorlati érzékét igazolják. Középületeik egyike sem maradt ránk. Templomaik, mint a római leírásokból és az alapfalazások maradványaiból ismerjük, nem a megaron (úrház) gondolatából indultak ki, hanem a vallási szertartások szükségleteiből, amelyek sarokpontja a jövő megismerése. Isteneiket jóslatok, előrejelzések adására kérték a papok közvetítésével, akik pl. pódiumon állva vizsgálták a madarak röptét (augur: madárjós), vagy a feláldozott állatok belső részeinek vizsgálatából vontak le következtetéseket (haruspex: máj- és béljós). E teraszra csak elöl vezetett fel lépcső, hátsó felén állott a tulajdonképpeni templom, a hármas osztású hajó mélyén három isten színes agyagszobra foglalt helyet. A háromoldalú, elöl nyitott épület közös mennyezete és nyeregteteje faoszlopokon nyugodott. Az oromfal háromszögletű nyílását égetett agyaglapokkal zárták le. Az oszlopokat később kőből faragták, oszloplábuk - vaskos, párnaszerű két korong közé fektetett tagozat, alacsony echinoszhoz hasonló oszlopfővel - később, mint toszkánai oszlop sokszor szerepel.

A lakóházak belsejét utánzó sír-kamrák, veremsírok(tumulusz) némi fogalmat nyújtanak az akkori emberek ismereteiről, életéről. Európában ők az elsők, akik a födésnek boltozásos technikáját a magasépítésben jelentős arányban hasznosították. Néhány ránkmaradt városkapu, így a volterrai - melynek lezárása szabályos félkörívben történt - zárókövét és ívének legalsó köveit emberábrázolások (arc) faragásával is kiemelték. Ez a megoldás a közelmúltig egyik finom tolmácsoló jegye a művészi építészetnek. Európai emlékeket, tumulustemetőket Tarquiniában ésCerveteriben találunk.

Festészetük emlékei a nagyszámúsírkamrákban talált freskók formájában kerültek elő. A képek a temetés szertartására, az ilyenkor szokásosversenyekre, de istenségekre is vonatkoznak. Az ábrázolásokon az alakok mind arcélbe állítottak, a kompozíció elve az egymás mellé rendezés, a tér éreztetése még rejtett. A művészek képes krónikákat írtak ábrázolva az események menetét. Fény és árnyék még nem jut szerephez. A kompozíciók nem egységesek, a mondanivaló és a díszítő szándék a fontos, sokszor eltúlzott testrészeket látunk. Például táncos pán: a lényeg a táncon van, ezért nagy comb és vádli jelenik meg. Vagy fuvolás férfi: kétágú fuvolán játszik, hangsúly a kezein van.

A festményeken a környezet nem fontos, de leegyszerűsítve jelölik. Temetői szobrászatuk emlékei az égetett agyag (terrakotta) szarkofágok (koporsók), amelyek oldalát kisalakos domborművek, födelét nagy kerek szobrok ékesítik. Pihenő házaspárok jelennek meg ferde metszésű szemekkel, felületesen mintázott testtel, s valamennyi alak teljesen festett. Erős realista vonás érzékelhető valamennyin. E szobrászatot, ill. ábrázolást az Itáliában egyre erősebbé váló hellenizmus, a görög hatások szorították idővel háttérbe. Ugyanakkor egykori alkotásaik közt akár XX. századi párhuzamot is találunk.  Jelentős a fémöntészet, amelybőlRóma legfőbb jelképe is keletkezett. Kultúrájuk írásos alapokon nyugodott.

Róma szerény kezdetektől fejlődött a világ urává. A Tiberis parti település vályogpalotákból fejlődött a királyságig - hol egy időben etruszk nevű férfiak is ültek - de politikailag rövidesen függetlenítette magát, majd az évszázadok során függővé tette - a világot. De csak politikailag. Mert mint viszonylag alacsony kultúrájú nép, a vallást és az intézményrendszert a magasabb műveltségű etruszkoktól vette át. A katonai erő fejlettsége, min-denhatósága egymás után hajtotta uralmuk alá az egyre távolabb eső szomszédokat is, egész Itáliára kiterjeszkedett, majd fénykorában Nagy-Britanniától a távoli Elő-Ázsiáig húzódott.

Az etruszk hatástól függetlenül is kapcsolatba került a görög műveltséggel, mert az i.e. II. században már egész Görögországot is uralma alá hajtotta. Költészetét, tudományát, művészetét is átvéve sajátjának fogadta el nagy tisztelettel ez eredményeket. A császári rómában a művelt emberek épp oly természetességgel beszéltek görögül, mint latinul. A kultúra és művészet teremtő ereje a római nép egyéb erényeit kiegészítve tette őket vezető erővé. A katonai erő és szervezés, a mérnöki képességek, a jogrendszer, a centralizált közigazgatás e talajon fejlődött magasszintűvé.

Az építészet a hellenisztikus hatásokkal ötvözte a jellegzetes etruszk hagyományokat. A templomok legtöbbször magas pódiumon, teraszokon állnak, csak elöl vezet hozzájuk lépcsősor, előcsarnokuk, a pronaosz gyakran mélyrenyúló. A görög oszloprendeket átalakított formában láthatjuk viszont, a dór oszlop gyakran kap lábat, az ion oszlopfő csigamenetei előre hajlítottak, a korinthoszi lassanként római kompozit oszlopfővé alakul, így a formák elszakadnak az egykor szigorú szabályoktól. A módosítás és szabadabb alkalmazás Róma érdeme.

Nem a templomstílus jellemzi azonban a római építészetet, hanem olyvilági jellegűépületek, amelyet különleges céllal nem görög minta alapján emeltek. Jó példa erre a köztársaság korából a főváros állami levéltára (tabularium), amely az etruszk boltív és a római oszloprend házasítása. A falat félkörű ívek (árkád) sora tagolta. A fal egyre fontosabb építészeti elemmé növi ki magát. Míg a naosz falai még alárendelt jelentőségűek voltak Rómában egyre több nyílás jelenik meg rajta. Formák hordozójává válik, melyek tagolás, díszítés, megvilágítás célját szolgálják, a nyílások alsó és felső záródása különös gond tárgya volt. A köztársaság korában épült számos bazilika (tanácsterem, a törvénykezés helye), vásárcsarnokok, nyilvános fürdők (therma) legtöbbször háromhajósak, a főhajó a másik kettő fölé magasodik, oldalfaiba vágott ablakok juttatnak fényt a belső térbe. Födésük nyeregtető, támasztóelemeik oszlopok.

Külön kell szólni a nagyszámú amfiteátrumról, amely a véres gladiátorküzdelem nagy nyilvánosságát biztosította - a legrégebbi Pompeiiben maradt ránk, de Budapesten is (Óbuda, Aquincum) több található. A legismertebb a Colosseum, amelynek reprodukált képei A Gladiátor című filmalkotásban az egész világon ismertek, viszonylag épen maradt - Fellini filmjéből is ismert - romjai ma is lenyűgözőek.

A Colosseum a Flavius házbeli császárok hatalmas méretű amfiteátruma. Vespasianus és Titus által emeltetett. A Forum Romanum tengelyének délkeleti végén áll. Időszámításunk szerint 80-ban készült el. A Colosseum nevet a középkorban kapta, feltehetően Nérónak egykor a közelben állott óriási szobráról, a kolosszusról. Elliptikus küzdőtere kiválóan megfelelt a gladiátorok és a vadállatok viadalának rendezésére. Az amfiteátrum mint épületforma a görög színház származéka: nem más, mint két összekapcsolt színház. Az új épülettípus lépcsősorai tehát teljesen körbeveszik a küzdőteret, és több emeletre oszlanak. Az épület négyszintes. Három építészeti rend elegáns egymásra helyezése jelenik meg: a Colosseum alsó szintjén dór, a másodikon ión, a két felsőn pedig korinthoszi fél oszlopok veszik körül. A három alsó szintet íves nyílásokkal tagolták, ami által a hatalmas tömegű építmény könnyedebbnek tűnik. A pillérvázas felépítés és a közeiben elhelyezkedő lépcsők és folyosók logikus rendszere tette tehetővé, hogy a mintegy 40 - 50 000 embert befogadó nézőteret percek alatt kiüríthessék. A vázas megoldás egyúttal jelentős anyagmegtakarítást eredményezett, lényegesen csökkentette a faltömegeket és terhüket. Ez elősegítette a közlekedő területek jó megvilágítását is. Az aréna elmozdítható padlózata alatt a gladiátorok cellái, a vadállatok ketrecei és üzemi helyiségek sorakoztak. A Colosseumot földrengések rongálták meg, romjaiban is az európai építészet egyik legmonumentálisabb emléke. Talán minden más római építészeti alkotás szépségét is háttérbe szorítja a 117-138 között épült Pantheon (Róma).Két elemből áll, melyek nem alkotnak szerves egységet. Az előcsarnokot Agrippa építtette, míg a kupolás, hengeres épületrészt Hadrianusz emeltette. A 43,2 méter átmérőjú, köralaprajzú épület falain mintegy 40 méter magasságú félgömb alakú kupola pihen, amelynek a tetején kialakított 10 méter átmérőjú kör alakú nyílás az egyetlen belső megvilágítást szolgáló elem. Mai állapotában külső falai dísztelenek, csak régiesen mély előcsarnokának oszlopai adnak nyomatékot. A falakat belül korinthoszi oszlopok közé vájt fülkék tagolják, a kupolát felfelé szúkülő méretú kazetták díszítik. Szemben a klasszikus görög templom kifelé vetített hatásával a Pantheon a belső tér művészete, ünnepélyes nyugalmú építészeti emlék, amely ősi örökséget formába öntő benyomást kelt. 609-ben keresztény templommá alakították, a falfelületekből oltárok lettek. A császárság kora egész épületrendszereket is létrehozott, amelyek kisebb nagyobb belső terek szerves és nagyszabású összekapcsolása által új építészeti gondolat megvalósítását jelentik. Az egykor szinte városrész méretű császári paloták azonban csak romok bonyolult rendszerében maradtak ránk. Több információval szolgálnak a Caracalla és Diokleciánus korában épített fürdők, amelyek termek, csarnokok, szobák, fülkék gazdag, szimmetrikusan elrendezett egységét adják márványlapokkal burkolt téglaépület formájában. Egyesültek bennük a régi itáliai ívszerkezetek a görög oszlopos, gerendás szerkezettel, a boltozásokon is görög díszítő elem, a kazetta játszotta a főszerepet. Az oszlop és ív egyesítése nélkülözhetővé tette a pillért (archivolt), de önállóan is az emlékek közé emelkedett (Traianus). Sajnos az épületek többsége az elmúlt idő nyomán ma már nem láttathatja e dicsőséges fejlettség formáit. A maradványok közül az egyik legfontosabb a görög színház típusa, amelyet szinte minden településen - főként ahol a talaj lejtése megengedte - viszontláthatunk, mely a hellenizmus áramlatával költözött Itália földjére. A Colosszeum szerkezeti újítása - két egymáson derékszög alatt áthatoló dongaboltozat, hozzávetőleg négyzetes alapon - a keresztboltozat, döntő jelentőségűvé válik a későbbi időkben. Már időszámításunk előtt szokássá vált Rómában, hogy a harcokból győztesen hazakerülő hadvezért vagy császárt diadalívvel fogadják. Rómában ezek közül három is ránk maradt. Titus diadalíve egynyílású fal, egy-egy korinthizáló féloszlop szegélyezi a félköríves lezáródású kapunyílást. Magas talapzaton állnak az ívnyílást közrefogó vaskos pillérek, ezeken többszörösen tagolt párkány nyugszik. A párkány felett új tagozat, az ún. ”attika”, egy falsík áll, amelyen bronzbetűkből helyezték el az ünnepi feliratot. Ezt újabb párkány zárja, ezen - mintegy koronaként - a művet koronázó szobormű következik. Ugyanilyen rendszerű, de három nyílású Severus és Konstantin császárok római diadalíve, csakhogy díszítésükben felülmúlják az előbbit. Lényegesen gazdag domborműdíszítmény, tagoltabb, kiugró párkányok a fény és árnyék gazdag játékával lepi meg a szemlélőt. Szemben a klasszikus görög építészettel a római helyenként a méretek nagyságával, pazar díszekkel, a közömbös elemek elhagyásával, a régi egyenes tagozatok megtörésével, elgörbítésévellátványával évezreddel látszik megelőzni korát(Pont du Gare). Ez azonban nem vált általánossá, nagyjából megőrizte a pompával párosult méltóságot és a téralakítás új és grandiózusabb módjával ajándékozta meg az emberiséget. A római festészet első mesterei szintén az etruszkok voltak. Rómában azonban a köztársaság korából származó valamennyi festett emlék elpusztult. A császárság korában a hellenizmus, a jövevénystílus végül minden etruszk eredetű művet kiszorít. A bevándorolt görög művészek közreműködése az ábrázolásokba beleviszi a formák hangsúlyozását, a testek némi árnyékolását, az odáig keveretlen színek különböző fokozatokban való fevitelét, s az ábrázolást a díszítő képből a szemléleti kép felé mozdítja el. A köztársaság korabeli feltmények egy része már nem sírokban, hanem lakóházakban,Pompeii falain maradt ránk. A legtöbbször nem művészek, hanem szobafestők, egyszerű mesteremberek alkotta ábrázolásokból kicsit hiányzik a teremtő képzelet, az erő. A fal díszítésénél magasabb szintet nem értek el általában. Technikájuk freskó, tempera vagy az olvasztott viasszal dolgozó enkausztika(Viaszfestés. ókori eredetű festési eljárás; fára, elefántcsontra v. vászonra a festéknek forró viasszal mint kötőanyaggal való felrakása). Témáik csak ritkán utánoznak más híres képeket, inkább egyes alakokat illesztenek saját kompozíciójukba. Stílusosan alkalmazkodtak a felülethez, hol füzérekkel díszítették, hol pillé-rekkel osztották meg, vagy mezőket alkottak ornamentális (növényi) díszekkel elválasztva őket egymástól. A csendélettől a tájképen át akár az allegórikus ábrázolásig is eljutottak. A festmények egy része olykor a falon látszik függeni, vagy mintha ablakon tekinthetnénk ki rá. A festés sokszor szabad ecsetkezelésű. Rendszerint sok az építészeti elem, ez néha dísz, vagy háttér. Már sejtik a távlati látás törvényszerűségeit, különféle rövidülésekben rajzolják az építészeti formákat, a színek távlati enyhülését helyesen tudják előadni. Egészen más jellegűek azok a fatáblára festett viaszfestésű, vagy tempera képmások, amelyek a már római tartománnyá vált Egyiptom sírjaiban nagy számban maradtak ránk. Céljuk volt a koporsóra helyezve az elhunyt arcmását megörökíteni. Törekedtek az egyéni vonások megörökítésére. Az ecset művészetével szemben erős áttételekel jár a mozaik. Már a görögök is használták padlók díszítésére. Itt szerepe bővül: padlókat, fülkéket is díszítenek vele. A görögök nagyszemű mozaikjával szemben a rómaiak kis szeműeket használtak, hogy minél reálisabban fejezhessék ki szándékaikat. Az ilyen kötetlen stílusú, naturalisztikus mozaikok leghíresebbje a “Capitóliumi galambok” néven ismert mű, amely hű természetutánzó. Kevésbé rokonszenves az az irányzat, amely ebédlők mozaikpadlójára ételmaradékokat, csontok, osztrigahéjak képeit teszi, hogy a valóságot így utánozza. Ilyenek elég nagy számban kerültek elő a Vezúv által elpusztított városok romjai közt. Nem meglepetés, hogy a köztársasági Róma irányadó szobrászai is etruszkok voltak. Munkáikat egy sor sírkamra őrzi. A szobrászatban isfelülkerekedett a hellenizmus. Egy görög mester, bizonyos Paszitelész az, aki megújítva a klasszikus görög dombormű rendszerét nem a sima kőlap felületéből indul ki, hanem a képsík eljárást elvetve, domborműveit először agyagból mintázza, majd ezek nyomán faragja ki a végleges művet. Ez olyan technika, amelyet még ma is gyakorolnak. Ezzel eltűnt a dombormű képsíkba való merevítése, így alakjai nem közömbös képsíkból váltak ki, s akár természetből vagy építészeti formákból vett háttér került mögéjük. Ezzel kötetlen szabadság, bizonyos festőiség költözött a domborműbe. A dombormű sajátságos változatát képviselik a szarkofágok. A kőkoporsók egy része elrendezésében emlékeztet az ősi etruszk agyagkoporsókra: négyszögletes kőláda, födelén az elhunyt alakja kerek szobor formájában, pihenő helyzetben látható. Legtöbbnél csak a koporsó három oldalát ékesítették alakos dísszel, az ábrázolás túlnyomórészt mitológiai. Sokkal fontosabb a tárgynál a mód. Az alakok szinte teljesen betöltik az oldallapot, háttérnek nyoma sincs. A zsúfolt kompozíció alakjai kidomborodnak, a köztük maradt helyek mélyek, sötétek. Az ilyen erősen ellentétes fény és árnyékhatást adó zsúfolt domborműveket viszontlátjuk a már említett diadalíveken is. Itt a római realizmus hangosabban, közvetlenül jut szóhoz.

Természetesen a domborműnek a laposabb fajtáját is ismerték a rómaiak. Ebben a csoportban ritka szép példáit találjuk egy sor egyéniség igen reális jellemzésének, amely még a fej- és testtartásra is kiterjed. Ugyancsak jeles Traianus római oszlopának 200 méter hosszú csavarmenetesen felfelé haladó domborműdísze, amely képszalagban mutatja be a császár dáciai hadjáratát, Decebalus dák fejedelem legyőzését. A császárság korabeli realista vonásainak hangsúlyozása még fokozottabb mértékben igaz a római képmásszobrászatra. Temérdek képmásszobor került napvilágra, bár művészeti értékük vegyes, bizonyos vonások mégis valamennyit összekapcsolják. Első a realizmus, melynek fokozására egyre gyakrabban kifaragják a szembogarat is, kendőzésnek, szépítésnek alig találjuk nyomát. A képmás típusai különfélék: legelterjedtebb a mellszobor, vannak ülő és állószobrok is, utóbbiak az életnagyságtól a kolosszusig terjednek. Végül a képmás tömegének stílusos fokozását jelenti a lovasszobor, bár művészi érték dolgában nem mérhető össze a klasszikus görög szobrászat alkotásaival. Persze nemcsak császárok, de Vesta szüzek, matrónák, azaz magánemberek képmásai is nagyszámban maradtak ránk. Igen sok a közepes, tucatmunka - “nem minden értékes, ami régi”. A hanyatlás sokféle oka közt nem jelentéktelen az ábrázolás gépiessé válása, valamint, hogy a realizmus sokhelyütt külsőségek tolmácsolásává válik. A császárság alkonya táján nagy ideálok alig lelkesítették már a művészeket. Az általános bomlás közepette új hit lopózott a legjobbak szívébe, mely lassanként átalakította az emberek lelkét, s új művészetet is létrehozott. Az új hit: a kereszténység. Magyarországon a római uralom négy évszázadában (mintegy időszámításunktól 400-ig) csak abban az értelemben lehet szó művészetről, amennyiben Pannónia néhány tehetősebb városa és néhány magánszemély Itáliából vagy Keletről mestereket hozatott egyes művek kivitelezésére, illetve kisebb műveket kereskedelem útján. Helyi művészeti iskolák nem alakulhattak ki a barbár támadásoktól zaklatott, gazdag tartományban. A helyi mesterek alkotásai nem nőttek túl a szerényebb igényű másolás, vagy provinciális kézművesmunka határain. Nagyszabású építő tevékenység is folyt a római hadsereg részvételével a Duna mentén, 20 kilóméterenként kőfallal körülvett táborok épültek. A városépítészet a római városok elengedhetetlen kellékeit mindenütt létrehozta: fórumokat, kapitóliumot, fürdőket, amfiteátrumokat, de ezek közül igen kevés maradt ránk. A római birodalom felbecsülhetetlen érdeme, hogy Európa legnagyobb részébe, sőt légiói által az akkor ismert egész világra kiterjesztette a görögök által megalapozott művészetet, ill. ennek tiszteletét, szeretetét, megbecsülését. Bár elnyomott más fejlődési trendeket - pl. az északi népek természetközelibb kultúráit -, a jövőbe való átmentéssel megalapozta az igazi európai művészet kialakulását.