Ókori Egyiptom
A művészet fejlődését évezredek során oly folyamatosan sehol nem követhetjük, mint az ókori Egyiptomban.
A tudomány mai állása szerint mintegy 5000 év művészi munkásságáról számolnak be a romok és egyéb emlékek.
Bár a fejlődés során voltak hullámvölgyek is, e gazdag kincs más népek művészetére is hatott, főként a görögség és Itália népeire.
A Nílus völgye lágy és kemény követ, de agyagot is kínált anyagként, de a mesterek a fa, a csont megmunkálásához és a bronzöntéshez is értettek. A korabeli iparművészet ezt megtoldotta a nemesfém, drágakő, zománc, üveg megmunkálásával.
Bár a vallás az évezredeken át sokat változott, alapgondolata mégis változatlan maradt: “van élet a halál után is”. A kultúra a lélek halhatatlanságát, vándorlását tanítja. Ez fejlesztette a sírkultúrát, a mumifikálást, balzsamozást, hogy a túlvilágon is folytathassák, amit itt elkezdtek. Ez késztetett a halotti templomok építésére, a nagyság és a hatalom szinte minden formájú megörökítésére.
A masztaba a legősibb sírtípus, kőkötés szabályai szerint épített rézsüs falakkal és lapos födéssel. A masztaba csonkagúla alakú piramis. A belső kamrá(k)ban a múmia helye került kialakításra. Ajtaját befalazták, de jól látható.
A Nagy Piramisban talált ún. ”kőfejtői jelek” felfedezője Howard Wyse ezredes volt, aki 1837-ben pusztító következményekkel járó ásatást folytatott Gizában. Alagutat vágott egy sor keskeny üregbe, az ún. ”teherelosztó kamrákba", amelyek közvetlenül a fáraó kamrája felett találhatók. A kőfejtői jeleket ez üregek közül a legfelső négynek a falán találták, és melyek közt HUFU neve olvasható. Lehetnek azonban kételyeink:
- egyedül e jelek utalnak az egész piramisban a fáraó nevére,
- ezt is egy igen félreeső sarokban találták meg,
- rendkívüli, hogy egyáltalán megtalálták, mert semmilyen más - építéssel egykorú - felirat nincs,
- öt kamra közül csak a felső négyben, a legalsót ugyanis nem ő fedezte fel,
- a kőfejtői jeleket fejjel lefelé festették, egyesek felismerhetetlenek, vagy nyelvtani hibásak, illetve későbbi kor (21. Dinasztia, kb. 1500 év múlva) jeleit alkalmazzák.
Ugyanakkor létezik egy Mariette nevű francia régész által talált “leltárkőlap”, amely szerint a Szfinx és a Nagy Piramis és számos más létesítmény (pl.a titokzatos, neolitikus stilúsú Völgytemplom) a fennsíkon már jóval azelőtt léteztek, hogy Hufu trónra került. A szöveg Iziszre, a piramis úrnőjeként utal, és arra mutatnak egyéb jelzések, hogy Hufu építménye a keleti fal mentén lévő kisebbek egyike.
Ez a sírként való használatot is megkérdőjelezte a nagy piramisoknál. Az egyiptologusok azért nem tulajdonítanak neki jelentőséget, mert szintén későbbi korban keletkezett.
Nem tisztázott tehát, hogy mely korban építették őket és mi volt a funkciójuk, erre csak különböző elméletek, feltételezések léteznek, A Nagy Piramist olyan rendben készítették, hogy minden egyes kő alsó éle beleilleszkedjen a falak tetejébe, mint a zár nyelve az ajtó nyilásába, így egyik kő sem nyomhatja halmozódóan az alatta lévőt, mindegyiket külön tartanak az oldalfalak, melyeken keresztben fekszik.
Mintegy 230 m élhosszúságú gúla eredetileg 147 méter magas volt, a hagyományok szerint beleépítették az emberiség addigi ismeretanyagát. Belső szerkezete mindegyik piramis közül a legkifinomultabb.
A mai napig nincs magyarázat a gránittömbők alakításának, vágásának, kimélyítésének mikéntjére, hiszen e munkálatokat csak – legfeljebb – gyémánthegyű fúrófejekkel végezhették volna, amelyre utaló jelek – a köveken – vannak. A jelek szerint több tonnányi fúrónyomást kellett alkalmazniuk. Ugyanakkor 0,17 mm vastag vonalrajzolati gravírozást voltak képesek végezni gránitban, ill. dioritban és a vonalak egymástól való távolsága 0,85 mm.
A magas nyakú, belül öblös kőedények rejtélye is ide sorolható. Ezekből több tízezret találtak, sokat a predinasztikus korszakból datálhatóan.
Karnak temploma Amon birodalma, Egyiptom vallásos építészetének leghatalmasabb és legbonyolultabb együttese.
I.Nektanebo, a XXX. Dinasztia fáraója építtette hozzá a kosfejekkel ellátott kis szfinxek útját,a dromoszt és egy hatalmas kaputornyot, pülont is emeltetett. Ez ma a főbejárat. A fő épületek egy tengelyre felfűzhetőek, tehát az additív szerkesztés jellemzi. Az első udvarban állnak II.Ramszesz szoborkolosszusai. Innen léphetünk a nagy hüposztil csarnokba, ahol 134 oszlop emeli a födémet papíruszvirág oszlopfőkkel 20 méter magasra az ég felé. 100 évig építtette I.Szethi (állítólagos halotti sírját látjátok: az Ozireiont, amely lehet akár egy még régebben épült vízgyűjtő is)) és fia, II.Ramszesz. I. Thotmesz és Hatsepszut 1-1 gránit obeliszkje még itt áll, azon a helyen, amely a földi és égi tengelyek találkozása. Az eredeti középbirodalmi szentély helyén III.Thotmesz temploma emelkedik lenyűgöző oszlopos ünnepi csarnokkal. A Szent-tó mellett Hatsepszut másik obeliszkjének töredéke található. S van olyan obeliszk is, amely túl nagynak bizonyult.
Luxor ma kicsiny város a Nílus jobb partján 60.000 lakossal. Hajdan ezen a helyen állt Théba, Egyiptom egykori újbirodalmi fővárosa. A ma 250 m hosszú luxori templomot III. Amenhotep emeltette egy Hatsepszut által építtetett templom helyén. Luxort és Karnakot egy dromosz kötötte össze, amely mára beépült, feltárhatatlan. A XVIII. Dinasztia után már vízi úton, bárkákon szállították a fáraót a két kultuszhely között, Karnakból Luxorba az Opet ünnepen, hogy ereje megújuljon.
A királyok völgye hegygerincének túloldalán a tér természetes 2 km átmérőjű amfiteátrummá tágul. Ez Hathor istennő szent területe volt. Ide építtette templomát i.e. 1466-ban Hatsepszut, uralkodása hetedik évében. Hatsepszut sziklatemploma Deir el Bahariban található. A lépcsőzetes teraszokra vezető feljáró egy elpusztult völgytemplomból indult ki. Az udvarokat lejtős utak rendszere köti össze. A fáraónő I.Thotmesz lánya volt, féltestvéréhez II.Thotmeszhez ment feleségül, és férje halála után, unokaöccse (III.Thotmesz) helyett mintegy 20 évig uralkodott.
Eszna – A templom a római Ptolemaiosz korban épült Knum fazekasisten tiszteletére. Csarnokát Claudius császár építtette, majd a koptok keresztény templomot alakítottak belőle. Az építmény egy mintegy 10 méter mély ásatási gödörben áll, mivel az évszázadok során a Nílus áradásai és az építkezések megemelték a talajszintet. A menyezeten asztrológiai jelenetek és csillagtérkép található. A bejáratnál látható 3-3 oszlop a kapu falával egybeépült.
Edfu – A sólyomisten birodalma, Egyiptom második kerületének, no-moszának fővárosa volt. Két hüposztil csarnok követi egymást, közben Hórusz híres szobra áll, majd az áldozati kamrákba és a szentélybe juthatunk, ahol egykor egy szekrényben őrízték az istenszobrot. Ez Egyiptom egyik legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt temploma.
Komombo - A sólyom és krokodil temploma. Egyiptom arany városa volt, amely a nemesfémmel való kereskedésre utal. Jelenlegi templomát a rómaiak építették. Itt egyedülállóan két különálló szentélye áll a szent állatoknak.
A Memnon kolosszusok valamikor III. Amenhotep halotti temploma előtt álltak, őt ábrázolják. 16,5 m magasak, két méteres talapzaton állnak. Nevüket a görögöktől kapták, (Memnon a mítoszbéli Auróra fia volt). Az I. században egyik egy földrengésnél erősen megsérült, és a reggeli felmelegedéskor olyan hangot adott, mint a hérosz Memnón, akit Akhilleusz ölt meg. A jelenség megszűnt, amikor Septimus Severus római császár a szobrot restauráltatta.
Az Asszuáni-gát által felduzzasztott folyó több ókori emlék megmentését, áthelyezését követelte.II. Ramszesz sziklatemplomát Abu-Szimbelben az UNESCO összefogása 1968-ban 150 méterrel távolabbra, 60 méterrel magasabbra helyezte át. Núbia ezen kincseit itt ugyan nem láthatjuk, de ez az emberi erőfeszítés mindenképp említésre méltó.
Papírusz a régi egyiptomiak találmánya, olcsó anyaga az írásnak.
Az egyiptomi szobrászat célja az elhunyt vonásainak örök időkre való megőrzése. Ideoplasztikus szemlélet jellemzi az egyiptomi művészetet, vagyis az ábrázolások az ideából, a fogalomból indulnak ki.
A szobrok alaptípusai a trónoló szobor, páros szobor, írnokszobor.
Az ülő fáraószobrok frontális alakítása rendületlen és ünnepélyes nyugalmat, időtlenséget sugároz, örök egyformaságot, meg nem rendülő létet. A fáraó arca szinte portrészerű, egyéni. Az ideál így a valósághoz kötött. De mihelyt kisebb, rangban alacsonyabb embert mintáz a művész puhább követ használ, és az előadás is részletezőbb, változatosabb. A karok már nem simulnak a derékhoz, pl. az Írnok ülőszobrának szemberakásai életteliséget fokoznak.
A későbbi korszakok kevés újjal gazdagították az óbirodalmi stílust.
Egyes korokban a test esetleg karcsúbbá, könnyedebbé válik, a meg-dolgozás talán finomabb, akad időszak amely valósággal a naturalizmust példázza. Nofretete hercegnő portréja az egyiptomi művészet talán leginkább közkedvelt alkotása. Talán nem haszontalan megemlíteni férjét Ehnaton fáraót sem, aki vallásreformjával, az "egyistenhit"(Napisten) bevezetésével írta be magát a történelembe.
Az egyiptomi művészet a főalakot nagyobb méretben ábrázolja a többieknél. A közép- és újbirodalomban megsokasodik a tárgykör, istenek egész sora kerül az ábrázolások körébe. Sokakat közülük felismerhetőség miatt is állatfejek segítségével ábrázolnak. De a fáraó tettei és a túlvilági életbe jutás ábrázolása mellett rabszolgák, parasztok, iparosok jelenetei is feltűnnek.
Ugyanakkor az ábrázolás módja majdnem mindvégig egységesnek mondható.
A dombormű alapja a fal síkja, amelyen az alakok kis mértékű kidomborítással, hol a körvonalak kimélyítésével egymás mellett sorakoznak. A tér távlati érzékeltetése nélkül készültek az ábrázolások. Ezáltal szőnyegszerű síkdíszítmények benyomását keltik.
A távlati látás kiesik az egyiptomi művészet érdeklődési köréből. Ám nemcsak a kompozíció mutat távlatot és teret kikapcsoló sajátságokat, hanem az ember- és állatábrázolás is. Minden alak mindig mindkét talpán áll, vagy jár. Az ujjak nem szervesek, gyakran felcseréltek. A legnagyobb súly a körvonalra esik, ez mindig igen élesen elválaszt az alaptól. Minden alak színezett: a férfiak barnák, a nők sárgásak. Az egyes tárgyak jellemző, árnyékolás nélküli színekkel színezettek. Mégis nagyerejű, sokszor monumentális hatású a fegyelmezett rendű szigorúság.
Az egyiptomi falfestés – az óbirodalomban freskó, majd a későbbi időkben tempera – mindazokat a rajz és színbeli jellemvonásokat mutatja, mint a domborművek és attól stílus szempontjából alig választható el.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
