TIGRIS és EUFRATESZ közt

A XX. század ásatásai - amelyeket a két nagy ikerfolyó közt végeztek - derítették ki, hogy létezett az asszirok és babiloniak előtt egy más, igen művelt emberi közösség, a sumerok. Sokáig azt sem tudtuk, hogy e nép egyáltalán létezett, de mára már írásukat is el tudjuk olvasni. Otthonosak voltak a városépítésben, csatornáztak, öntözték földjeiket, melyeket állatok segítségével műveltek meg, gyümölcsösöket telepítettek, hajót építettek, szállításokat végeztek, ismerték a szövés-fonást, a fazekasmesterséget, sőt a fémművességet is. Írtak olvastak, számoltak, szobrokat készítettek, a súly, hossz- és területmérés, vagy a csillagászat sem volt idegen tőlük. Iskoláik is voltak , messze megelőzve ebben, mint minden másban is az egyiptomiakat, görögöket, rómaiakat. Iskoláikat a tábla házának nevezték, ahol anyagtáblán készültek a leckék. Az ezt elvégző írástudókból lettek később a raktárosok, gondnokok, munkavezetők, hiszen e népnél már beszélhetünk tényleges munkaszervezésről is. A táj, ahol éltek, mocsaras, lápos vidék volt egykor. Az igen kevés hasznosítható területből nagy, mezőgazdaságilag művelhető földterületeket kellett létrehozni lecsapolással, csatornázással, víztárolók építésével, amelyet el is végeztek. Tán e kényszer is hozzájárult, hogy magas szintre fejlődött az együttműködés, gyorsan kialakult a városias civilizáció, de ma sem tudjuk biztosan, honnan került e nép a folyóközbe. A közös munka emlékét, a városépítés kínkeserves feladatait a Gilgames eposz is őrzi. Ebben az időszakban több város is létezett a területen, s egymás közt is versengtek, hadakoztak. Ur, Uruk, Kis, Suruppak, Szippar neve, mind egy-egy akár önfeláldozó közösség emlékét is őrzi. A híres királylista – amely vízözön előtti és utáni uralkodókról beszél - is őrzi Gilgames és Agga neveit. Ők még abban a korban éltek, amelyben élt Noé is – kit a monda szerint örök élettel ajándékoztak meg az istenek – s Gilgames meg is látogatta. Bár nem tudjuk honnan jöttek, az kétségtelennek tűnik, hogy legrégibb városuk Eridu, a mai Perzsa-öböl partján elterülő mocsár mellett épült. Nyelvének tanúsága szerint e nép nem volt sémi eredetű, sem elámi, mint a környező vidék lakói. A jelek arra utalnak, hogy a hegyek közül érkezhettek, s telepedtek meg a folyók közti síkságon. A nyelvi homály akkor sem oszlik, ha észrevételezzük, hogy nyelvtanuk, ragozásuk évezredekkel később felbukkan a finnugor és japán nyelv szabályaiban. Folyóköz múltját, történetiségét egyébként jól mutatja, hogy a régészek által kiásott, legrégibbnek tartott város: Jerikó, illetve mai romja mintegy 9000 éves kort mondhat magáénak. A sumérek elődei csak kisebb-nagyobb szigeteket hódítottak el a mocsártól. A sumer kultúra hirtelen, mintegy 5500 éve fejlődött ki ugrásszerűen a szinte semmiből. Ekkor már ismerték az írást is, amely nélkülözhetetlen a dolgok számbavételéhez. Gazdagságuk követelte meg az erős városfalakat, mert javaikat védeni kellett a pusztai és a hegyi népek, a szomszédos városok támadásaitól. Ezekben általában a fejlettebb fegyverzet győzhetett, s ebben a sumérok nem szükölködtek. Még harci szekereik is voltak. Sokat köszönhettek persze biztosan isteneiknek is, akiket számosan jelenítettek, testesítették meg. A nép körülményeit taglalva középkori hangulat vetül elénk: fémeszközök alkalmazása, fejlett kereskedelem, gazdag termény és termékskála, építészet, csillagászat, művészet, amely főként irodalomban, szobrászatban maradt ránk. Meg kell jegyeznünk, hogy a biblia számos története megtalálható az ókori sumer irodalomkincsben, amelyből a bibliaalkotók gazdagon meríthettek. Több párhuzam is vonható az igazság és erkölcs ószövetségi fogalmaival. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az első héber pátriárka, Ábrahám is egy sumer városból, Urból származott. Csak 1974-ben jelentették be, hogy sikerült lekottázni a világ legrégibb ismert dalát, amely szintén ékírásos táblán maradt ránk. Érdekes módon, s biztosan nem véletklenül, ugyanaz a hétfokú hangrendszer jellemzi, amely az ókori görög, s az eddig ebből származtatott kortárs európai zenét is. Messze kerültek, jutottak már a korábbi állati sorból, amelyet – az isteni segítség mellett - szorgalmuk, találékonyságuk eredményezett. Gazdagságukról – ha az irásoknak nem is hinnénk – temetkezési szokások, sírleletek is beszámolnak. Bár itt is kevés sír maradt kifosztatlan, de a maradványok így is sokat mondanak. A sumer halott uralkodót temetésekor jobb oldalára fektették, fejét vertarany sisak borította, kezeihez aranycsészék kerültek elhelyezésre, könyökénél arany-mécses, vállainál aranyfejszék, derekán ezüst öv, rajta aranytőr, aranykarikával rárősített fenőkővel, s rég elporladt ruhájáról többszáz lazúr és aranygyöngy maradt a sírban. Sir Leonard Woolley, a híres ásató talált olyan uralkodói sírokat, amelyekben az elhúnyt uralkodók szolgái több mint hatvanan önként haltak uralkodójuk után. A holttestek tetszetős rendje kizárja a kényszert, vagy erőszakot. A fejlett civilizációt igazolja az agyagtáblákon fennmaradt jogügyletek nyoma is. A sumer uralkodók törvényben szabták meg az élelmiszerek maximális árát, a szekerek, csónakok bérleti díját, hogy a szegényeket a tehetősebbek ne zsákmányolhassák ki. Ugyanígy törvények szabályozták a személy és vagyon elleni bűncselekményekért kiróható büntetéseket is. Így mai ismereteink szerint az első törvénykönyv nem Hammurapi, Babilon királya nevéhez fűződik, hanem Ur-Nammu nevéhez, aki Ur uralkodójaként i.e.2350 táján alkotta azt meg. Lehet, hogy az uralkodó szavunknak is köze van e történésekhez? Az ikerfolyók vidékének sémi törzsei folyamatos határvillongások közt éltek szomszédaiként a sumerok népének. A későbbi szírek, héberek, arabok korai rokonai közül folyamatosan hosszabb idő elteltével kinőtt egy nép amely mindinkább sumer módra élt, eltanulva a szomszédoktól azok kultúráját. Első nevezetesebb városuk, majd fővárosuk Akkadu, azaz Agade volt, innen kapta később a nép az akkád nevet. A Gilgames monda Enkiduját is ilyesfajta térségbéli vadembernek írják le a mondák, csak később vonzotta magához a város. Vegyes házasságok is születtek, amelyről beszámolnak a táblák, s később Sumer és Akkád egyesült Sarukkin uralkodása alatt i.e.2300 táján. Az akkád király azért tudta uralma alá hajtani sumert, mert annak városai megint egymással csatároztak. Lagas Ummával, Ur és Uruk Kissel küzdött, s Agade anyavárosa segítségére sietett. Sarukkin („igazságos uralkodó”) uralkodása alatt nagy birodalommá nötte magát a terület Kisázsiától Libanonig, a Perzsa-öböltől a Földközi-tengerig húzódtak határai. A régészeti leletek is ezt bizonyítják. A föld alól egy Babilont és Asszíriát jócskán megelőző birodalom civilizált emlékei kerültek napvilágra. Feliratai nem kevesebbet állítottak, mint hogy ő Akkad és Kis királya. Számos történész feltételezi ma, hogy az akkád Szargon-Sarukkin azonos a bibliai Nimróddal. A bibliai szövegben Kist Kusnak olvashatjuk, Erekh azonos lehet Uruk városával és így tovább. A nagyszemű, nagyorrú, feketefejű nép, amelyről sok mindent ma sem tudunk igazán emlékezetes civilizációt alkotott a folyóközben. Utódaikat – tán a nyelvi rokonság okán – távol kelet felé kellene keresnünk a már említett finnugorok, mongolok, japánok közt. De érdemes talán kicsit tovább bogozni a nyelv rejtéjét. Valamennyi akkád, babiloni, asszír személy- és helynév ún. beszélő név. Ugyanakkor az akkori ismeretek szerint a Szargont megelőző nevek a királylistán nem rendelkeztek ismert jelentéssel. Ismét nekiláttak az akkád feliratok még tüzetesebb tanulmányozásának. Az akkád alapvetően szótagírás, egy-egy jel egy teljes szótagot jelöl. Ugyanakkor a feliratokban előfordulnak olyan jelek, amelyek különálló fogalmakat jelölnek mint: ország, élet, király, istenség. A jelenség egyetlen magyarázata, hogy ezek egy korábbi írás emlékei, jövevényszavak. Ez különösen jelentős volt a tudományos vagy technikai terminológiákat használó, valamint az istenekkel és égi jelenségekkel kapcsolatos szövegek esetében. Az akkád szövegek leggazdagabb lelőhelye Assur-bán-apli ninivei könyvtárának romja volt. Az egyik táblán az uralkodónak azon rejtélyes állítása is olvasható volt, hogy: ”Bevezettek az írás titkaiba, még a bonyolult sumer táblákat is el tudom olvasni, melyeket a vízözön előtt véstek kőbe.” Miért kételkednénk a szavak tartalmában? Ez ugye mindannyiunk számára azt jelenti, az írás – és az azt alkalmazó civilizáció több, mint 10.000 éves múltra tekint vissza, attól függően mikorra datáljuka vízözönt. A régészek számos városban végeztek kutatásokat. Nippurban – amely Sumer és Ákkád egykori vallási központjával azonosítható – mintegy 30.000 többségében ékírással rótt agyagtáblát találtak, amelyek nagy részét máig senki sem olvasta el. Suruppakban az i.e.III. évezredre keltezhető iskolaépületeket találtak. Urban csodálatos kerámiák, aranyból ezüstből, bronzból, rézből készült fémeszközök, többek közt fegyverek, sisakok kerültek napvilágra, s egy szövöde maradványait is feltárták. E hely a máig magasan álló zikkurat romjairól is híres, amelyet részben restauráltak. Hasonló maradványait találták meg Kisben is amely szintén mintegy 5000 éves. Uruk az i.e.IV. évezredbe vezette a régészeket emlékeivel, az első festett agyagedényekkel, fazekaskorong használatának bizonyítékaival. E helyütt találtak mészkőtömbökből épített járdát is, s e helyt tárták fel az első zikkuratot, amelynek tetején egy fehér és vörös szentély állt. Itt találták a legősibbnek tartott írásos emlékeket és a lenyűgöző tökéletességű pecséthengereket. A ránk maradt szövegek szerint Eridu az első sumer város, ahol – a történészek és régészek szerint - mintegy 5800 éve minden előzmény nélkülözően felbukkant az az emberi civilizáció, amely a világ összes későbbi fejlettebb civilizációjának alapja.